Milyen volt az év? Mit vár a következőtől? – kérdezte Ódor Ferencet, a megyei közgyűlés elnökét az Észak-Magyarország. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke aggályai megfogalmazása mellett szólt az eredményekről és beszélt az előttünk álló év kihívásairól is.
Ódor Ferenc: Mostanában minden év úgy kezdődik az emberek számára, hogy megkérdezik önmaguktól: élhetek-e jobban ebben az esztendőben? Aztán lassan mindenki rádöbben, hogy az ellenkezője nagyobb igazság. A megyében lakók bizony ezt talán hatványozottabban élik meg másoknál, mert olyan helyen élnek, amelynek minden bajból alaposan kijutott. Érdemes továbbolvasni… »






