Szinva Rádió Miskolc 99.5 » Zene

‘Zene’ kategória bejegyzései

PieOnEar – Bad Romance

Szerző: Szinva 2010. július 29. csütörtök

Nemrég mutatták be azt a ˝Bad Romance˝ című klipet, amelyet a PieOnEar zenekar még idén tavasszal forgatott Miskolcon, a Manana klubban számtalan barátjuk társaságában, nem akármilyen hangulatban.

A PieOnEar zenekarról a koncertekre, fesztiválokra járók egy része bizonyára tudja, hogy őszintén nagy rajongója és csodálója Lady Gaga művésznőnek, és sokszor tűzi műsorra az énekesnő egy-egy dalát akár keményebb, akár akusztikus változatban is. Innen jött az ötlet, hiszen ha ez ilyen nagy sikert arat a színpadon, egy videoklipnek is lehetne hasonló témája – ennek eredménye a PieOnEar ˝Bad Romance˝ című videója.

Az elkészült klip mindössze arra szeretné felhívni mindenki figyelmét, hogy bármennyire jól is érzi magát egy buliban, mindig figyeljen oda, milyen társaságban és hol van éppen, hiszen könnyen végződhet rosszul is az éjszaka.

A klip elkészítéséért köszönet jár a stábnak: drazsé (Majoros Zsolt), dáci (Kárpáti Dávid), doboslewy (Radeczky Levente) és a Sunny Studio összes tagja.

A zenekar mindenkinek hálás, aki részt vett a forgatáson és velük szórakozott, valamint arcát adta a bulihoz. Külön köszönet jár azonban az alábbi ismerőseiknek: DJ Suta (HARDROX, SKYLAND), élő magyar elektrolegendánk, akinek a stáb minden tagja különösen hálás segítőkész közreműködéséért.

A forgatás közben több holtpont is mutatkozott, szerencsére tomazo (Szathmáry Tamás) profizmusa mindenen átlendítette a csapatot. Végül, de nem utolsó sorban Sverla Annának tartoznak köszönettel, aki bár jól érezte magát a forgatáson, rengeteg munkát fektetett a klip elkészülésébe.

Ákos is gyűjt

Szerző: Szinva 2010. június 15. kedd

A Szindbád-turné hétfői miskolci állomásán gyűjtést szervez az árvízkárosultak számára Ákos a Magyar Vöröskereszt segítségével.

Elsősorban fertőtlenítő-, tisztító- és tisztálkodási szereket várnak a szervezet munkatársai, de bármilyen adományt szívesen fogadnak a június 21-i koncert napján reggel 9 órától a városi szabadidőközpontban. Aki pénzzel kíván segíteni a rászorulókon, az a Magyar Vöröskereszt 10200139-27013627-00000000 számú számlájára juttathatja el felajánlását.

A turnénak nem ez az első jótékonysági akciója, a Stargarden Fesztivál idején tartott, az árvízkárosultak megsegítésére rendezett árverésen Ákos Kramer Ferrington gitárja 600 000 forintért kelt el. Legkorábban június 19-én Békéscsabán láthatja és hallhatja a közönség a Szindbád-turné koncertjét.

Indul a MEN

Szerző: Szinva 2010. május 2. vasárnap

Indul a 2010-es Miskolci Egyetemi Napok, azaz a MEN - Észak-kelet Magyarország egyik legnagyobb ifjúsági rendezvénye, a legjelentősebb könnyűzenei produkciókkal, kulturális és hagyományápoló programokkal.

A MEN célközönsége a diákhagyományokkal és sportrendezvényekkel ötvözött színes zenei és kulturális programnak köszönhetően jóval heterogénebb, mint egy hagyományos zenei program esetében: a MEN már nemcsak egy oktatási intézmény hallgatóinak, hanem a város és a régió fiataljainak is fontos találkozója lett.

Néhány név mutatóba: Matthew Dekay, Nils Noa (Nor), Sterbinszky, Budai, Palotai, Bëlga, Kiscsillag, Kispál és a Borz, Tankcsapda, 30Y, Hooligans, Irie Maffia, Žagar, Magna Cum Laude, Depresszió, Kowalsky meg a Vega, Colorstar, PASO, Péterfy Bori és a Love Band, a részletes programokért pedig klikk ide:  http://szinvaradio.hu/pdf/men_program.pdf

Lady Gaga ft. Beyoncé – Telephone

Szerző: Szinva 2010. március 15. hétfő

Lady Gaga elkészítette legújabb, ez úttal Beyoncével közös klippjét. A videó majdnem 10 perces, tele van kivillanó női testrészekkel és leszbikus csókokkal. Ami a legfontosabb, hogy bár kikockázva, de láthatjuk Lady Gaga lába közét is, amivel a lehető legviccesebben reflektál a vádakra, amik szerint ő igazából nem is nő.

A sztori nem bonyolult, Gaga bekerül a sittre, ahol ő a legkeményebb persze, aztán eljön érte Beyoncé, akivel elmennek valami gyorsétterembe (a Kill Billből ismert Pussy Wagonnal), és orvul megmérgeznek mindenkit.

Érdemes továbbolvasni… »

Gorillaz – Stylo

Szerző: Szinva 2010. március 7. vasárnap

Van új Gorillaz album, Plastic Beach címmel, és az új albumról már van új Gorillaz videóklipp is. A dolog érdekessége, hogy Bruce Willis bácsi is kapott benne egy kisebb szerepet, nyilván nem kevés pénzért…

Video: Érdemes továbbolvasni… »

Black Eyed Peas- Imma Be Rocking That Body

Szerző: Szinva 2010. február 21. vasárnap

A BEP legújabb klipje elég hosszúra, 10 percesre sikeredett. Futurisztikus látvány, robotokkal, repülő autókkal és jövőbeli viseletekkel. Íme a video:  Érdemes továbbolvasni… »

AC/DC – Iron Man 2

Szerző: Szinva 2010. január 26. kedd

A mai napig az AC/DC-nek még soha nem jelent meg csak már kiadott dalokat tartalmazó best of lemeze, ugyanis az ausztrál zenekar mindeddig nem engedett ilyen kiadványt kihozni a neve alatt. Április 19-én viszont ez megváltozik, ugyanis akkor jelenik meg az Iron Man 2 című válogatáslemez, ami az AC/DC legjobb dalait tartalmazza majd a tervek szerint, vagy legalábbis megpróbál szelektálni a termetes életműből.

A címből persze már sokan rájöhettek, hogy ez nem csak sima best of, ugyanis a lemez lesz a Vasember 2 című mozi hivatalos filmzenéje is. Az album 15 AC/DC-slágert tartalmaz majd, köztük a Shoot To Thrill című szerzeményt is, amire klipet is készítettek a film kapcsán. Video:  Érdemes továbbolvasni… »

Jenny – Ha az én pasim lennél

Szerző: Szinva 2010. január 23. szombat

Szeretnénk egy példát mutatni, hogy milyen dalokat nem lehet majd nálunk hallani.

A hölgy állítólag valamelyik valóságshow-ban szerepelt, de ebben nem vagyunk 100%-ig biztosak, mivel nem emlékszünk rá, és ami képet találtunk, arra még csak nem is hasonlít.

Végül is mindegy, a lényeg érthető, a videoklip és a dal szövege az alábbi linkre kattintva érhető el: Érdemes továbbolvasni… »

Tarja Turunen városunkban

Szerző: Szinva 2010. január 19. kedd

Két óriási sikerű koncert után a Bartók+Európa Miskolci Nemzetközi Operafesztivál büszkén jelenti be az idei Opera-Rock Show külföldi sztárját: Tarja Turunen „Classic and Divine” című fellépését. A finn elnök, Tarja Halonen által Finnország hangjának nevezett, világhírű szoprán fellépésére 2010. június 12-én, szombaton 21 órakor kerül sor a Miskolci Jégcsarnokban.

Érdemes továbbolvasni… »

Ingyenes Bëlga lemezek

Szerző: Szinva 2010. január 16. szombat

A Bëlga honlapján jelentette be, hogy négy új lemezt tervez kiadni idén. Politikait, oktatásügyit diákoknak, badaistát és intelligenst. Le lehet majd tölteni mind a négyet ingyen.

“Ebben az évben a fiúk 4 vadonatúj lemezzel ajándékozzák meg önmagukat és tisztelt mindenki mást, aki szereti” – olvasható a Bëlga honalpján. Mind a négy kiadvány tavasszal jön, az első március 15-én (“kizárólag politikai témakörök megzenésítve”), a második április 10-én (“minden diák örömére egy valódi oktatási segédanyag”), a harmadik május 10-én (“egy soronkívüli örömlemez a badaizmus jegyében”), a negyedik június 10-én (“klasszikus ë-album, intelligens slágerekkel”).

Érdemes továbbolvasni… »

Michael Jackson – This Is It

Szerző: Szinva 2010. január 3. vasárnap

A kiadvány első CD-je Michael Jackson legnagyobb slágereit tartalmazza eredeti, album verzióban, mégpedig a filmben való elhangzás sorrendjében. A korong végén két változatban hallható a soha korábban meg nem jelent “This Is It” című újdonság. A film záródalaként is funkcionáló felvétel különlegessége, hogy Michael testvérei háttérvokáloznak benne. A “This Is It” második CD-jén eddig ki nem adott demo verziókban hallgathatjuk meg a legendás énekes klasszikus slágereit. Ezen a korongon található még egy prózai mű is “Planet Earth” címmel, ami szintén itt szerepel először. A 2 CD-t tartalmazó kiadvány magába foglal egy 36 oldalas emlékfüzetet is, amelyben Michael Jackson utolsó koncertpróbáján készült exkluzív fotók láthatók.

És immáron a klipp is elkészült a címadó dalhoz. Klikk: Érdemes továbbolvasni… »

Elhunyt Mura Péter

Szerző: Szinva 2010. január 3. vasárnap

Életének 86 esztendejében, december 28-án elhunyt Mura Péter Liszt-díjas, Érdemes Művész, nemzetközileg elismert karmester.

Mura Péter Budapesten született 1924. június 21-én. Tanulmányait 1933 és 1945 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán, 1943/44-ben a Nemzeti Zenedében végezte – mestere Kadosa Pál és Ferencsik János volt. 1945 és 1950 között a Magyar Állami Operaház korrepetitora volt. 1950-től 1953-ig a Gördülő Opera zenei vezetője, 1953 és 1957 között a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója, ahol ő szervezte meg az operatársulatot. 1957-58-ban a Varsói Állami Opera karmestere, 1958-tól 1961-ig a bytomi Sziléziai Állami Opera karmestere és a Katowicei Zeneakadémia tanára. 1961-ben a Miskolci Szimfonikus Zenekar alapítója, 1984-ig igazgató karmestere, 1984 és 1987 között az Operaház karmestere, 1986-tól a Zeneakadémia tanára. Liszt-díjas, Érdemes Művész.

Érdemes továbbolvasni… »

Fish! – Magasan száll

Szerző: Szinva 2009. december 28. hétfő

A Csinálj egy lemezt album nyári slágere, a Majdnem Kalifornia után itt a Fish! zenekar téli klipje, a borongósabb, egyben zúzósabb hangulatú Magasan száll. Érdekesség, hogy a klipp felvételei a miskolci Gyár fesztiválon, emellett Sopronban a Volton és a fővárosi Zöld Pardonban, valamint a magyar autópályákon készültek. Videó a tovább mögött, klikk: Érdemes továbbolvasni… »

Sade – Soldier of Love

Szerző: Szinva 2009. december 27. vasárnap

Új albummal jelentkezik februárban Sade. A 10 éve hallgató énekesnő és együttese nemrég tette közzé az új felvételeket beharangozó promóképeket honlapján.

A beharangozó sláger címe a “Soldier of Love“, amit alant meg is lehet hallgatni (klipp még nincs hozzá). A promófotón a címre utalva kizárólag fémbe öltöztették az immáron 50 éves (jól tartja magát) énekesnőt, hiszen ruhát nem visel, csak néhány fegyvernek látszó tárgyat. Azaz ékszert.

Érdemes továbbolvasni… »

Josh és Jutta – Utolsó Éjszakánk

Szerző: Szinva 2009. december 25. péntek

josh feat JuttaJosh és Jutta legújabb kislemezes dalát, az Utolsó éjszakánk klipjét már sugározza a hazai zenetévé. A dal és a videó ugyan kész, de a maxi fizikai formában egyelőre még nem látott napvilágot. A rajongóknak azonban nem kell a dalt nélkülözniük egy percig sem, mert fizetős tartalomként már elérhető az egyik hazai webáruház kínálatában. Tegyük gyorsan hozzá, hogy van rá igény.

A dalt és a klippet nem szeretnénk minősíteni, maradjunk annyiban, hogy volt már jobb, bár lehet, hogy ezt is csak szokni kell. Az alábbi linkre kattintva meg lehet csodálni:
Érdemes továbbolvasni… »


Partnereink

Szinva Rádió Miskolc 99.5 | Köszönjük a segítséget: WordPress. | Minden jog fenntartva | Impresszum