Szinva Rádió Miskolc 99.5 » A honlap bejegyzései » 14 éves rekorder

14 éves rekorder

Szerző: Szinva 2010. január 26. kedd

Száz bűncselekmény, főleg lopások írhatóak egy alig 14 éves miskolci fiú számlájára, most társával próbált meg rabolni, a rendőrök elfogták mindkettőjüket – tájékoztatta a rendőrség rádiónkat.

A miskolci rendőrkapitányság rablás kísérlete és más bűncselekmények miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben, akik január 24-én egy emődi családi ház tulajdonosnőjétől pénzt követeltek, s miután nem kaptak, az asszonyt félrelökték, és behatoltak a házba – mondta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A rablók értékek után kutattak, eredménnyel nem jártak, ám távozásukkor rázárták a megfélemlített nőre az ajtót.

A rendőrök hamar elfogták a gyanúsítottakat. Egy gyermekkorú fiú és társa megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Az egyik, 14. életévét még el nem érő gyanúsított már nem ismeretlen a rendőrség előtt, hiszen fiatal kora ellenére már 100 bűncselekményt, főleg lopásokat követett el, illetve részese volt azoknak – tette hozzá Dobi Tamás.

SZÓLJON HOZZÁ!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Comment Spam Protection by WP-SpamFree


Partnereink

Szinva Rádió Miskolc 99.5 | Köszönjük a segítséget: WordPress. | Minden jog fenntartva | Impresszum