A Bëlga honlapján jelentette be, hogy négy új lemezt tervez kiadni idén. Politikait, oktatásügyit diákoknak, badaistát és intelligenst. Le lehet majd tölteni mind a négyet ingyen.
“Ebben az évben a fiúk 4 vadonatúj lemezzel ajándékozzák meg önmagukat és tisztelt mindenki mást, aki szereti” – olvasható a Bëlga honalpján. Mind a négy kiadvány tavasszal jön, az első március 15-én (“kizárólag politikai témakörök megzenésítve”), a második április 10-én (“minden diák örömére egy valódi oktatási segédanyag”), a harmadik május 10-én (“egy soronkívüli örömlemez a badaizmus jegyében”), a negyedik június 10-én (“klasszikus ë-album, intelligens slágerekkel”).
A részletekről annyit árult még el az együttes, hogy mind a négy kiadvány várhatóan 400 (azaz négyszáz) forintba kerül majd cd-n, de le is lehet majd mindet tölteni ingyenesen a honlapról, előzetes regisztráció nélkül. Megkérdeztük, hogy szándékosan jönnek-e ki a választásokra a lemezek vagy csupán véletlen egybeesésről van szó - a válasz egyrészt az volt, hogy véletlen, mert a Bëlga már tavaly kitalálta, hogy megrendezi saját tavaszát, másrészt az, hogy a választások majd ingyenreklámot biztosítanak a lemez számára.
Forrás: quart.hu






