Szinva Rádió Miskolc 99.5 » A honlap bejegyzései » Fideszes képviselőjelöltek

Fideszes képviselőjelöltek

Szerző: Szinva 2010. január 6. szerda

Szerdán délelőtt a Miskolc belvárosában található Impresszó étteremben Ódor Ferenc a Megyei Közgyűlés elnöke, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség BAZ megyei Területi Választmányának elnöke bemutatta a sajtó megjelent munkatársainak a FIDESZ-KDNP Miskolc négy kerületében kinevezett országgyűlési képviselőjelöltjét. Ezután a négy képviselőjelölt, Csöbör Katalin, Zsiga Marcell, Nagy Kálmán és Sebestyén László röviden bemutatkoztak.

Csöbör Katalin, a megyei 1-es választókerület országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, hogy Alsózsolcán lakik, férjezett, két gyermek édesanyja. Textilipari vállalkozást vezetett tíz éven keresztül, mellette megalapította a Fidesz Alsózsolcai Szervezetét. 2002-től Alsózsolcán önkormányzati képviselő. 2007 óta a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es választókerületének elnöke. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán kulturális antropológia szakot végez.

Zsiga Marcell a 2-es választókerület jelöltje 30 éves, jogász, Miskolc város önkormányzati képviselője, a Fidelitas országos alelnöke.

A 3-as számú választókerületben Nagy Kálmán – jelenleg is országgyűlési képviselő – osztályvezető főorvos méretteti meg magát, aki életrajzáról szóló könyvet adott át az újságíróknak.

Végül Sebestyén László a 4-es választókerület képviselőjelöltje, aki önkormányzati képviselő Miskolcon.

Forrás: fidesz.hu

SZÓLJON HOZZÁ!

XHTML (engedélyezett tag-ek): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Comment Spam Protection by WP-SpamFree


Partnereink

Szinva Rádió Miskolc 99.5 | Köszönjük a segítséget: WordPress. | Minden jog fenntartva | Impresszum