Szinva Rádió Miskolc 99.5 » 2010 » január

2010. január hónap bejegyzései

Revansot vettek a macik

Szerző: Szinva 2010. január 31. vasárnap

A Jegesmedvék idegenben feledtették két nappal korábbi kudarcukat. Pénteken az UTE 9-1-re nyert városunkban, ehhez képest a Megyeri úton a macik győztek 5-4-re, egy nagyon változatos mérkőzésen.

0-2 után három hazai, majd három vendéggól következett, a végén Davis még szépített, de az egyenlítés nem sikerült. A miskolciak új első sora, a Saluga, Petres, Strengell csatártrió négy gólt hozott össze. A találkozón mindössze három kiállítást osztott ki Varjú játékvezető. Hét év után nyert a Miskolc az UTE-pályán.

Érdemes továbbolvasni… »

Környezetvédelmi jogsegély

Szerző: Szinva 2010. január 31. vasárnap

Ismét ingyenes környezetvédelmi jogsegélyszolgálattal várja az érdeklődőket a Zöld Kapcsolat Egyesület február 2-án, kedden 16.00-17.30 között Miskolcon a Kossuth u. 13. alatt.

Előzetes jelentkezés szükséges a 46/505-077, vagy 46/382-095 telefonszámon.

Közbiztonsági pontok

Szerző: Szinva 2010. január 31. vasárnap

Közbiztonsági Pontot avatott Miskolc városvezetése pénteken a Búza téren. A konténerirodában a városőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség járőreit lehet majd megtalálni, illetve számukra biztosít majd melegedési, pihenési lehetőséget.

Érdemes továbbolvasni… »

Hóhelyzet

Szerző: Szinva 2010. január 31. vasárnap

Az idei télen tapasztalt legnagyobb havazásban a miskolci Városgazda nyolc kotrógépe járja az utakat – tudta meg az Észak-Magyarország Kertész Béla műszaki vezetőtől.

A tömegközlekedési utak mindenütt járhatóak, a meredekebb szakaszok – Avas, Árok utca, Komlóstető – szórása is megtörtént. Öt kisgép biztositja a közterületi járdák, terek hómentesítését, a belvárossal végeztek, két irányban haladnak a Szentpéteri és a Csabai kapu felé. Két gépkocsi egy rakodóval  áll rendelkezésre a szóróanyag tárolók feltöltéséhez, folyamatosan végzik a munkát. Műszakonként 120 ember vesz részt a kézi hóeltakarításban.

Érdemes továbbolvasni… »

Szmogriadó előtt Miskolc

Szerző: Szinva 2010. január 28. csütörtök

Erősen szennyezett a levegő Miskolcon, a tájékoztatási küszöbértéket átlépte a szállópor légköri koncentrációja, szmogriadót ugyanakkor nem kellett elrendelni – tájékoztatta Veres László, a polgármesteri hivatal szóvivője rádiónkat csütörtökön.

Érdemes továbbolvasni… »

Folytatódik a DVTK100 programsorozat

Szerző: Szinva 2010. január 27. szerda

A közelgő DVTK100 centenáriumi rendezvényről tartottak szerdán sajtótájékoztatót a miskolci Városházán.

Az eseményen Káli Sándor Miskolc polgármestere azt mondta: érzékeli a miskolci sportbarátok fokozódó várakozását az ünnepi események iránt.  Bizonyítja ezt a hétvégi teremtorna is ahol telt ház előtt játszhattak a csapatok. A városvezetésnek eltökélt szándéka, hogy méltó módon ünnepelje meg a város a DVTK 100 éves évfordulóját. A  polgármester reményei szerint a jövő szombati esemény is bizonyítja majd, nem csak a városban és környékén élőknek, hanem egész Magyarországnak, hogy a DVTK a város csapata, Miskolc pedig a csapat városa!

Érdemes továbbolvasni… »

Edda Művek – Rongylábkirály

Szerző: Szinva 2010. január 27. szerda

Szolgálati közlemény. A ma esti Rongylábkirályban 18 és 20 óra között az Edda Művek a téma, hiszen mint tudjuk az Edda Miskolcon megkerülhetetlen…

Nagy-nagy szeretettel vár mindenkit Simon Norbi.

14 éves rekorder

Szerző: Szinva 2010. január 26. kedd

Száz bűncselekmény, főleg lopások írhatóak egy alig 14 éves miskolci fiú számlájára, most társával próbált meg rabolni, a rendőrök elfogták mindkettőjüket – tájékoztatta a rendőrség rádiónkat.

Érdemes továbbolvasni… »

Gereza majom született

Szerző: Szinva 2010. január 26. kedd

Gereza majom született a Miskolci Állatkertben – utoljára tizenöt éve jött világra ilyen állat Magyarországon, éppen a most született kismajom anyja.

Európában sem gyakori a szaporulat. Egyelőre nem tudják, fiú-e, vagy lány a miskolci kismajom. A gereza speciálisan táplálkozó majomfaj, feltehetően ezért van belőlük kevés az állatkertekben. Bár folyamatosan az anyján lóg, az alig egy hónapos kismajmot már a látogatók is szemügyre vehetik.

December 28-án született a zászlósfarkú gerezák kölyke a Miskolci Állatkertben. Az első hetekben aggódva figyelték az állatkert munkatársai, hogy vajon a hófehér kölyök egészséges-e, és anyjának van-e elég teje a neveléséhez. A kritikus első hónap végén most már látható, hogy a kölyök kifejezetten eleven – már csak a neme nem ismert, hiszen jelenleg még minden idejét anyja hasán kapaszkodva tölti, mondta el a Független Hírügynökségnek Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője.

Érdemes továbbolvasni… »

AC/DC – Iron Man 2

Szerző: Szinva 2010. január 26. kedd

A mai napig az AC/DC-nek még soha nem jelent meg csak már kiadott dalokat tartalmazó best of lemeze, ugyanis az ausztrál zenekar mindeddig nem engedett ilyen kiadványt kihozni a neve alatt. Április 19-én viszont ez megváltozik, ugyanis akkor jelenik meg az Iron Man 2 című válogatáslemez, ami az AC/DC legjobb dalait tartalmazza majd a tervek szerint, vagy legalábbis megpróbál szelektálni a termetes életműből.

A címből persze már sokan rájöhettek, hogy ez nem csak sima best of, ugyanis a lemez lesz a Vasember 2 című mozi hivatalos filmzenéje is. Az album 15 AC/DC-slágert tartalmaz majd, köztük a Shoot To Thrill című szerzeményt is, amire klipet is készítettek a film kapcsán. Video:  Érdemes továbbolvasni… »

Médiaajánlat

Szerző: Szinva 2010. január 26. kedd

Tisztelt jelenlegi, és leendő partnereink!

Felkerült weboldalunkra rádiónk aktuális médiaajánlata. Az ajánlat letölthető és megtekinthető a médiaajánlat menüpontra, vagy a kiemelt szövegrészre kattintva.

Együttműködésüket köszönjük.

Karthago – Rongylábkirály

Szerző: Szinva 2010. január 25. hétfő

Szolgálati közlemény. A ma esti Rongylábkirályban 18 és 20 óra között a Karthago zenekarral foglalkozunk. Tessék hallgatni. Jó lesz… Komolyan.

Jenny – Ha az én pasim lennél

Szerző: Szinva 2010. január 23. szombat

Szeretnénk egy példát mutatni, hogy milyen dalokat nem lehet majd nálunk hallani.

A hölgy állítólag valamelyik valóságshow-ban szerepelt, de ebben nem vagyunk 100%-ig biztosak, mivel nem emlékszünk rá, és ami képet találtunk, arra még csak nem is hasonlít.

Végül is mindegy, a lényeg érthető, a videoklip és a dal szövege az alábbi linkre kattintva érhető el: Érdemes továbbolvasni… »

Miskolci villamos, ellenzéki aggályok

Szerző: Szinva 2010. január 23. szombat

Az utóbbi három évtized legnagyobb beruházásaként jellemezték a miskolci villamos beruházást a városvezetők. Az ellenzéki fideszes politikusok azonban másképpen vélekedtek a közgyűlés zárt ülése után.

A pályafelújítást és hosszabbítást elnyerő miskolci Zöldnyíl 2009 konzorcium 2010 végéig összesen 14,8 milliárd forintból valósítja meg a beruházást meg a beruházást – mondta Börzsei Tibor, az MVK Zrt. vezérigazgatója. A városvezetés szerint nem lesz csúszás az építkezésben, de a villamosok csak később érkeznek meg a borsodi megyeszékhelyre.

Érdemes továbbolvasni… »

Fradiverés Miskolcon

Szerző: Szinva 2010. január 23. szombat

A Jegesmedvék 5–1-re nyertek a Ferencváros ellen a MOL Liga pénteki mérkőzésén.

MISKOLCI JEGESMEDVÉK–FTC-TRIO TREND 5–1 (0–0, 2–0, 3–1)

Mayer Péter: – Nagyon akartunk, folyamatosan nyomás alatt tartottuk a Fradi kapuját. Olykor szerencsés kimenetelű gólokat is szereztünk, de összességében nagyszerűen játszottunk, gratulálok a fiúknak.

Szergej Oreskin: – Egy góllal sajnos nem lehet mérkőzést nyerni. Ilyen gyenge játékvezetést azonban azóta nem láttam, amióta a sportággal foglalkozom.


Partnereink

Szinva Rádió Miskolc 99.5 | Köszönjük a segítséget: WordPress. | Minden jog fenntartva | Impresszum